0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Sikeres gazdálkodás, sikeres ágazat

Akik az elmúlt tizenhat, szakmában eltöltött év alatt esetleg nem ismerték volna meg, hagy álljon itt: Laczkó Gábor irányításával lett a Magyar Bormustrán a Törley Pezsgőpincészet a 2016-os év „Legeredményesebb Pincészete”. Az idei VinAgora borversenyen a legeredményesebb fiatal borász díját ítélték neki, de aki figyeli a sportéletet, az a Magyar Borászok Nemzeti Futball Válogatottjának tagjaként is számon tartja.

Laczkó Gábor számára fontos szempont, hogy könnyed, jól értelmezhető borokat készítsen, s beszélgetésünk kezdetén az is kiderült, életében mindaddig mindent könnyedén vett, míg a Törleynél el nem kezdett dolgozni. „A Kertészeti Egyetemen – hiszen akkor még ez volt a neve –, több másodgenerációs borász évfolyamtársam volt” – hangsúlyozta beszélgetésünk elején a Törley Pezsgőpincészet Kft. technológiai vezetője, hogy a nyári szünetekben – sőt még évközben is – maradt idő arra, hogy meglátogassa őket, bár – őszintén megvallva – abban az időben szinte nem is fogyasztott bort. A szakmával lépésről lépésre mélyült kapcsolata, nem véletlen, hogy egyetemi tanulmányai során az erjedésipari szakirányt választotta. (…)
 

Forrás: