0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

A magyar bor értékeit kell képviselnünk

Miközben az interjú készül, hol a munkatársát figyelmezteti, hogy a hűtőkamrát jól be kell csukni, hol az elköszönő vendégekhez van még egy személyes mondata – ő Bock József, az egyik legismertebb magyar borászunk. Beszélgetésünk során sok újabb és újabb gondolat, néha csak témafelvetés kerül szóba, most éppen a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa kapcsán, az elnökségi tagokat bemutató sorozatunkban ezúttal Bock Józsefet kérdeztük.

– Nincs más bonyolult tennivaló, mint a magyar bor érdekében dolgozni, de ez persze rengeteg dologból tevődik össze, nem is rövidtávon látszódnak majd az eredmények. De mindannyiunknak sok ügyet kell felvállalnunk, mert van, amit most rögtön kell megoldani, van, amit meg csak el kell kezdeni és évek múlva tudjuk meg, jól döntöttünk-e, kezd bele az egyik legnépszerűbb magyar borbrand névadója. (…)
 

 

 

 

 

 

Forrás: