Nem változtak azonban a célok, amelyeket az alapszabály ma is tartalmaz „Az Akadémia célja és hivatása: a legmagasabb szinten védeni és képviselni a bor ügyét, különös tekintettel a magyar bor szakmai hírnevének és társadalmi megbecsültségének újjáteremtésére, védelmére és képviseletére” Talán kicsit sutának tűnik a megfogalmazás, de, mi, az Akadémia tagjai ma is vállaljuk az alapítók nemes szándékú elhatározását. Az alapszabály a továbbiakban részletezi, hogy milyen területeken kíván aktivitást kifejteni az Akadémia, ezek: a magyar szőlészet és borászat tudományos fejlő-désének szolgálata, a gazdasági életben elfoglalt helyének erősítése, a bor fogyasztási kultúrájának emelése, a magyar borok és a magyar gasztronómia méltó egymásra találásának elősegítése, a magyar bor és a kultúra kapcsolatának megújítása, a közönség nevelése, a borra vonatkozó valós ismeretek terjesztése. Nagyon fontos az a három szó, amely az Akadémia munkájának mindenkori mércéjét fejezi ki az alapszabályba rögzítve, kicsit patetikusan írhatnám, kőbe vésve: „Minőség, hitelesség, tisztesség.”
Az alapítás óta eltelt 23 év munkáját, történéseit vizsgálva, a pártatlan, objektív szemlélő – de akár a kritikus – szerepét akadémiai tagként magamra öltve, azt állapíthatom meg, hogy az Akadémia megnyilvánulásaiban mindig hű maradt a leírt elvekhez. Ha azonban a hatékonyságot, a célok megvalósításában kifejtett erőfeszítéseket, az Akadémiának a civil társadalomban elfoglalt – kivívott – helyét nézem, akkor sajnálattal kell azt rögzítenem, hogy nem jutott el arra a szintre, amely sikerek esetén megillethetné. Ami az okokat illeti, külön elemzést kell végezni, elsősorban az Akadémián belül, ennek a cikknek most nem ez a tárgya, néhányat azonban magyarázat nélkül és valóban csak a példák kiragadásával megemlítek:
– a működésre rendelkezésre álló pénz folyamatos szűkössége,
– jól kialakított és egységesen elfogadott cselekvési terv hiánya (nem az éves programokra gondolok),
– a kezdeményezés helyett a követő taktika megvalósulása (ezt sem következetesen…),
– a szervezeti felépítésből, illetve az ehhez kialakított jogosultságokból fakadó lassúság.
Éppen a helyzet pontos értékelése teszi szükségessé a jövőkép meghatározását, az Akadémia helyének, szerepének kijelölését, ezek alapján pedig a kitűzött – esetleg újrafogalmazott – célok eléréséhez szükséges tartalmas feladatokat jelentő éves, akár éven túlnyúló (pl. a tisztújító választási ciklusokhoz igazodó) programok elkészítését. Talán még politikai elfogultsággal is megvádolhat valaki, de azt kell mondanom, hogy a folytatjuk jelszó nem elég! Mindehhez elengedhetetlen, hogy megnézzük, milyen szervezeti közegben él az Akadémia, a társszervek milyen felhatalmazás alapján milyen tevékenységet látnak el, mert csak így találhatók meg azok a területek, amelyeken mozogva az eredeti célok teljesítése érdekében működhet a Magyar Bor Akadémia.
Nem mellékesen e munka jó alkalmat kínál arra is, hogy a legfontosabb szakmai szervezetek, tehát a Magyar Agrár, – Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara (továbbiakban: Kamara) és a hegyközségi rendszer szervezetei, főként, mint kötelező tagsággal rendelkező köztestületek feladatait,jogosítványait is összehasonlítsuk és értékeljük. Itt most nem boncolgatom a kettős tagságból eredő, mindig visszatérő – és ma is élő – problémákat adatszolgáltatási kötelezettség, díj- vagy járulékfizetés, stb.).
Magyar Agrár – Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara
Haladjunk az általánostól a szűkebb felé, ezért elsőnek a Kamarát vegyük vizsgálat alá. Ezt a Magyar Agrár, – Élelmiszer gazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló 2012. évi – többször módosított – CXXVI. törvény alapján kell megtennünk. Természetesen most csak a törvény azon rendelkezéseit nézzük át, amelyek a szőlő-borgazdasággal kapcsolatban a központi kormányzattal és az önkormányzatokkal, ezek tervezett vagy már bevezetett intézkedéseivel (legyenek azok bármilyen szintű jogszabályok, állásfoglalások is) való kapcsolattartás – kezdeményező vagy reagáló, véleményalkotó – feladatainak megoszlása tekintetében releváns szabályokat, elsősorban jogosítványokat tartalmaznak. Nem térek ki olyan előírásokra, mint pl. az őstermelői igazolvány kiadása, stb. Elöljáróban pedig azt is megjegyzem, hogy e törvény az, amely a szőlészet és borászat szereplőit „kimozdította” addigi helyzetéből (akárcsak az élelmiszeripar más ágazatainak szereplőit) és az Agrárkamara alá rendelte őket. Írom ezt annak tudatában, hogy a Kamara nevében tartalmazza az „élelmiszergazdaság” szót! Kicsiny részletnek tűnik, ami igazolja vélekedésemet (amelyet az érintettek természetesen elutasítanak), hogy a médiában a Nemzeti Agrár – vagy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara névvel találkozunk, és a Kamara honlapján is e név szerepel, a honlapon megjelenő hírekben is a NAK rövidítés olvasható.
E rövid, de lényeges bevezető után tehát tanulmányozzuk a törvény szövegét, milyen felhatalmazást kap a Kamara. Amikor ez tesszük, figyelembe kell vennünk, hogy a törvény leszögezi: a Kamara köztestület, kötelező tagsággal. Majd a 14.§ a Kamara feladatairól így szól (ezeket idézőjelben közlöm, de jelzem, hogy több esetben a lényeget nem érintő egyszerűsített fogalmazást használok):
„a) részt vesz az átfogó gazdaságfejlesztési, gazdaságstratégiai döntések előkészítésében, közreműködik az agrár – vidékfejlesztési, valamint területfejlesztési koncepciók kidolgozásában és végrehajtásában;
d) részt vesz az agrár – és élelmiszergazdasági, a környezet – és tájgazdálkodási valamint területi gazdaságfejlesztési programok kidolgozásában és végrehajtásában;
e) elemzéseket végez, javaslatokat fogalmaz meg a vidéki életminőség javításának, a vidéki népesség foglalkoztatásának és a helyi termékek piacra jutásának elősegítése érdekében.”
A Kamara széleskörű jogosítványokat kap a törvényben a tisztességes piaci magatartás megteremtése érdekében, az etikai szabályok kidolgozására és ezek betartásának figyelemmel kísérésére. Továbbá a (3) bekezdés szerint:
„a) véleményezi a tagok tevékenységét érintő kormányzati előterjesztések és jogszabályok tervezetét;
b) előmozdítja a tagokra vonatkozó jogszabályok, kormányzati programok, intézkedéseknek az agrárágazat fejlődéséhez illeszkedő kidolgozását”.
A Kamarának ezen túlmenően nevesített feladata az „EU tagállami álláspont kialakítására történő javaslattétel”, de érdekképviseleti és érdekegyeztetési feladatokat is ellát, valamint „kezdeményezi jogszabályok meghozatalát, módosítását, törlését a tagok általános érdekeinek elő-mozdítására.”
Azonban nincs vége a jogosítványok felsorolásának, a törvényalkotó szükségesnek látta a (4) bekezdésben még újból hangsúlyozni, hogy a Kamara „közreműködik az agrár – és élelmiszergazdaság egyes ágazataival kapcsolatos stratégiák és programok kialakításában.” Az már szinte csak bónusz, hogy a Kamara közösségi marketing feladatokat is ellát. Mindehhez, mintegy biztonsági fedezetként a törvény előírása szerint a miniszter és a Kamara minimum évente két alkalommal szakmai konzultációt tart.
Úgy vélem, most felesleges arról elmélkedni, hogy milyen ismétlődések vannak a törvényben (mintha túlbiztosításra törekedett volna a jogszabály készítője a Kamara prioritását illetően), arra sem érdemes helyet vesztegetni, hogy néhány esetben bántóan hiányzik az „agrár” szó mellől az „élelmiszergazdaság” kifejezés (azért csak ezt hiányolom, mert jelen írás a szőlő – borgazdaság szempontjából vizsgálja a jogszabályokat). Inkább azt vegyük észre, hogy milyen tág lehetőségekkel, milyen tág területre vonatkozó, meghatározó jelentőségű jogosítványokkal rendelkezik a Kamara vizsgált tárgyunk, a szőlő – és borágazat vonatkozásában, amit különösen megerősít az ágazati stratégiák és programok kidolgozásában való kitüntetett szerep tételes megfogalmazása!
A hegyközségi rendszer
A másik szemügyre veendő szervezet a hegyközség, pontosabban a többlépcsős hegyközségi rendszer. Ennek kijelölt szempontunk szerinti áttekintése a hegyközségekről szóló 2012. évi CCXIX. törvény (továbbiakban: Hkt.) alapján történhet meg, de nem mellőzhető a szakmaközi szervezetekről szóló 2012. évi CXXVIII. törvény ismerete sem. Természetesen a hivatkozott jogszabályoknak most is csak azon részével foglalkozom, amely nem a szervezet belső működéséhez és szakmailag adódó feladataihoz kapcsolódik. Kissé nagyvonalú fogalmazással, hogy ne ismételjem a Kamaránál írtakat, azt mondhatnám, hogy azokat a törvényi rendelkezéseket vizsgálom, amelyek a hegyközségek, a hegyközségi tanácsok és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (továbbiakban: HNT) számára megszabják a kormányzattal (és adott esetben az önkormányzatokkal) való együttműködés lehetőségeit és jogosítványait.
De nézzük most már a jogosítványokat és a feladatokat. Nem kell túlzottan sok időt pazarolnunk erre a részre, mert meglehetősen lakonikus és szűkre szabott, bár több helyről kell összeválogatni.
A hegyközségnek a 6.§ ad először olyan jogosítványt, amely némileg a szakmai stratégia irányába mutat, ebben azt láthatjuk, a hegyközség feladata a hegyközségi rendtartás elkészítése. Igen korlátozott hatáskörről van csak szó – inkább belső szabályzat jellege van – és erről is csak később derül ki, hogy a hegyközségi tanács hagyja jóvá.
A következő szint a hegyközségi tanács, amely a 24.§ szerint „ellátja a borvidéki rendtartás és a borvidék közép- és hosszú távú stratégiájának kidolgozásával kapcsolatos” feladatokat. Itt a fogalmazás már kissé homályossá válik, nem az egzakt, pontos, jól értelmezhető „kidolgozza” vagy „megalkotja” megfogalmazással találkozunk, hanem valamiféle közreműködés lehetősége sejlik föl a szövegből. Arról azonban nincs szó, hogy a stratégia, pestiesen mondva, mire jó. Egyszerűbben fogalmazva: valójában önálló stratégia alkotásról beszélhetünk-e (mint a Kamara ágazati stratégia készítési felhatalmazása esetén) vagy jóval szűkebb határok között mozogva, már más szinteken eldöntött keretek és célok, nem mellékesen már meghatározott eszközök (ideértve a pénzügyi eszközöket is) korlátainak figyelembe vételével helyi „lebontást” kell elvégeznie a hegyközségi tanácsnak. Annál inkább felvetődik ez a kérdés, mert a HNT-nek nincs törvényi felhatalmazása a borvidéki stratégiák koncepcionális összefogására, az országos stratégia elkészítésére, még javaslati szinten sem!
A hegyközségre ruházott általánosabb feladatok között a 32.§ (2)-ben bukkan fel egy újabb, témakörünkbe sorolható: „védi a hegyközség szőlészeti és borászati termelőinek érdekeit és tájékoztatást ad a tagok tevékenységét illető közérdekű információkról” (Utóbbinál feltételezhetjük, hogy az információ áramlás a tagok felé, nem pedig a tagokról történik.) Ez a jogosítvány meglehetősen gyengének tűnik, hiszen maguk a termelők is érdekeik védelmében igénybe vehetik a rendelkezésre álló jogi eszközöket, azonban vannak olyan ügyek, amelyekben a hegyközség fellépése a megoldás (az előző évek gyakorlatában pl. ilyen volt a szőlőről erdő művelési ágra váltás egyes eseteiben történt beavatkozás).
Az érdekvédelem bizonyos formája megjelenik a hegyközségi tanácsnál is (37.§), az eredetvédelmet sértő esetben fellép a jogsértővel szemben. Itt megint némi fogalmazási pontatlanság – és ebből fakadóan értelmezési vita lehetősége – adódik, ugyanis a Hkt. 24.§-a a 2011. de cember 31-e előtt benyújtott termékleírásokkal kapcsolatban szab feladatot a hegyközségnek. Az eredetvédelem ehhez képest kiterjesztő értelmezése nyújthat módot a hegyközségnek a jogsértő esetekben történő fellépésre, de kérdésesnek tartom e jog gyakorlását olyan esetben, amikor egy kisebb termelői közösség az eredetvédelmi garanciák tulajdonosa. (Persze nem zárható ki e beavatkozás abban az esetben, ha a kisebbségi jogok sértik a többségi jogokat.)
Ami a hegyközségeket illeti, további „beavatkozási” lehetőségeket kínál fel a Hkt., amikor előírja, hogy együttműködési kötelezettség áll fenn számukra a Kamara területi és országos szerveivel, a gazdasági és szakmai érdekképviseleti szervezetekkel, valamint a helyi önkormányzatokkal a településrendezési – és fejlesztési feladatokban. (44.§) Igaz, a következőkben (45.§) kissé érdekes fogalmazásban, de viszontkötelezettség is szerepel a szabályok között: az önkormányzatok, területi és központi közigazgatási szervek kötelesek együttműködni a hegyközségekkel, „illetve tájékoztatást kell adni részükre.” Talán érthető az Olvasó számára az „érdekes” jelző használata részemről: vajon ki dönti el, hogy mikor kell „együttműködni” és mikor elegendő a „tájékoztatás”? Árnyalja a képet, hogy „a hegyközséget érintő jogi szabályozás illetve kormányzati döntés vagy települési önkormányzati rendelet előtt ki kell kérni az illetékes hegyközségi szervezet véleményét és arra érdemi választ kell adni.”
Sajnos ez a nagyon pozitívnak tűnő előírás is több értelmezési kérdést vet föl. Néhányat emelek ki, részletesebb okfejtés nélkül:
a) a hegyközségek számára az önkormányzatokkal való együttműködés a Hkt. szövegezése szerint (L. idézett 44.§) településrendezési – és településfejlesztési kérdésekre szűkül. Az önkormányzatokra vonatkozó előírásnak viszont normális munkamenetet feltételezve minden, a hegyközséget érintő döntést, szabályozást magába kell foglalnia. Miért ez az – esetlegesen csak látszólagos – ellentmondás a Hkt. szövegében?
b) mit jelent az „illetékes hegyközségi szervezet” kifejezés? A kérdés nem költői, ugyanis a szóban forgó 44. és 45.§-ok „A hegyközségek kapcsolatrendszere” alcím alatt találhatók és látszólag a jogalkotó is a hegyközségi szintre érti az előbb felsorolt kötelmeket, hiszen amikor magasabb szintű véleményezést illetve együttműködést ír elő ebben a fejezetben, akkor a 45.§-ban külön nevesíti a HNT-t: „a bortermeléssel kapcsolatos agrárpiaci beavatkozás előtt ki kell kérni a HNT véleményét”. Ebben az összefüggésben viszont értelmezhetetlenné válik feltett kérdésünk, mert egyértelmű a felelet: a hegyközség az érintett. Ez volt a jogalkotói szándék?
c) elismerve a hegyközségi tagok, a hegyközségi vezetés és a munkajogilag a hegyközségi vezetéstől független hegybíró szakmai tudását, mégis felteszem a kérdést: ha a b) pontban írott értelmezés helyes, józan ésszel várható-e központi kormányzati döntés tervezetére (amennyiben azt időben és a válaszra időt is hagyva kapja is meg) a hegyközségtől megalapozott, az országos helyzetet értékelő, átlátó, releváns vélemény?
d) azt már csak igen halkan merem megkérdezni: vajon minden, a borgazdaságot (és itt tételezzük fel, hogy ebbe a fogalomba a szőlőgazdaság is beleértendő, bár a Hkt. szövege ezt nem teljesen egyértelműen bizonyítja!) érintő beavatkozás „agrárpiaci”? (Mint olvashattuk, a Hkt. agrárpiaci beavatkozások esetére ír elő a HNT véleményének kikérésére kötelezettséget!)
e) az pedig valószínűleg túl pesszimista feltételezés, hogy az egyébként maximális nyitottságként értékelhető: „érdemi választ kell adni” megfogalmazás a kötelezettek számára a további egyeztetés, vita egyszerű lezárásának lehetőségét teremti meg.
Igen röviden, még a HNT (a Hkt. 38.§-ában megfogalmazott) három jogosítványára kell kitérnünk. Ezek.
– javaslatokat dolgoz ki az esetleges agrárpiaci beavatkozásra a hegyközségi adatszolgáltatás alapján;
– a termékek piacra jutását elősegítő szolgáltatásokat szervez;
– együttműködik a szőlő – bortermeléssel kapcsolatos feladatokat ellátó hatóságokkal.
Ezek közül a második, megint csak hiányérzetet hagy: ez egyenlő a Kamaránál tételesen megfogalmazott közösségi marketing végezhetőségével, vagy csupán a kiállítások, versenyek szervezésének deklarálása? A különbség óriási. A harmadik pedig ismét a szolgáltatási kötelezettség előírását jelenti. Az első kétségkívül elgondolkodtató, de óhatatlanul a szűkítő jelleg olvasható ki. Miért? Hiszen olyan, elviekben a központi kormányzat és az önkormányzat idejét kímélő feltételt szab, amelyik a felesleges, szakmaiatlan, alá nem támasztott „zargatásokat” zárja ki. Azonban ez más esetekben nem szerepel előírásként (egyébként is gondos mérlegelés szükséges ahhoz, hogy ez eldönthető legyen!) és egy kalap alá veszi – együtt zárja ki – azokat a valóban méltánylandó, probléma megoldásra irányuló kezdeményezéseket, amelyek nem az adatszolgáltatás elemzéséből származnának.
Összevetve az eddigieket, azt állapíthatjuk meg, hogy a Kamara lényegesen erősebb jogosítványokkal rendelkezik egy adott ágazat – hívjuk most egy szóval – szabályozása tekintetében, mint a szőlő – borágazat szakmai szervezete(i). (Más ágazatok azonos indíttatású összehasonlításával e cikkben nem foglalkozom.) A feladatok újraolvasása mellett ajánlom a tevékenységeket kifejező igék megfigyelését. A Kamaráról szóló törvényben: részt vesz, elemzést véget, javaslatot dolgoz ki, véleményez, előmozdít, közreműködik, kezdeményez. A hegyközségi törvényben: együttműködik, kikérik a véleményét, javaslatot tesz (az előbb bemutatott szűkítő jelleggel).
Szakmaközi szervezet, mint lehetőség
Egy új elem lépett be a hegyközségi rendszer szerepét megváltoztatva, ez a HNT szakmaközi szervezetként történt elismerése. Le kell szögeznünk, hogy az ebből fakadó lehetőségek már erős jogosítványokat biztosíthatnak a HNT számára. Miután igazán lényegi idő még nem telt el a miniszteri döntés óta, nincs elegendő információ ahhoz, hogy megállapíthassuk, miként tud élni a kapott helyzettel a szervezet. Feltétlenül külön elemzést igényel a HNT, mint köztestület és a HNT, mint szakmaközi szervezet közös léte, belső struktúrája, esetleges hivatali felépítése, a munkajogi viszonyokból eredő problémák, a feladatok megosztása, az információk felhasználása, ezért jelen cikkemben külön nem tárgyalom a jelzett kérdéseket. Döntésemet erősíti, hogy a cikk írása közben olvastam Kiss Eliza, volt helyettes államtitkár gondolatait a HNT és a szakmaközi szervezet kapcsolatáról, ennek nyomán igen veszélyes jövőkép látszik felsejleni a hegyközségek szerepéről.
A Magyar Bor Akadémia a jövőben
A leírtak világosan mutatják, hogy az Akadémia nem érhet el olyan státuszt, nem kerülhet olyan pozícióba, mint olasz testvér szervezete. Azaz: nem lesz a mindenkori kormányzat meghatározó szakmai partnere az ágazat fejlesztését, agrárpiaci jelenlétét érintő döntések előkészítésében, nagyon karakteresen és a ma a szponzorok által oly kedvelt sportág nyelvén fogalmazva: ezen a pályán nem rúg labdába. Tekintettel arra, hogy nem alapító tag vagyok, csak utólag gondolkodom el azon, hogy talán kerülhetett volna azonos szintre (igen, tudom, minden kimondott szó legfeleslegesebbje a „volna”), hiszen emlékezzünk: az Akadémia 1992-ben jött létre, az erjedés, az útkeresés időszakában, a hegyközségeket „visszaállító” törvényt pedig csak két évvel később, 1994-ben fogadta el az Országgyűlés! Azaz két esztendő szinte kínálta magát, hogy meghatározó szakmai szereplő legyen a kormányzati munka szempontjából.
Most tehát azon kell dolgozni, hogy az Akadémia célkitűzéseinek megfelelően találjon megkerülhetetlen helyet az ágazati struktúrában, elfogadva a kialakult állapotokat (amelyeket az Akadémia szempontjából nem fog megváltoztatni bármilyen módosítás, az előbb tárgyalt szervezetek közötti esetleges feladat átrendeződés). Ezért kiindulási bázisként, úgy vélem, azt kell rögzítenünk, hogy az Akadémia civil szervezet, anglofiloknak: NGO. Tehát alapvető erőfeszítéseit a civil társadalom felé kell irányítania. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy egy-egy nagy jelentőségű, a szőlő – borgazdaság egészét befolyásoló kérdésben ne szólalhatna meg (sőt: meg kell szólalnia!), de nem tekintheti magát a kormányzati tevékenység tekintetében felkent képviselőnek, mert a szakmai szervezetek jogosítványait jogi értelemben nem veheti át.
A civil társadalommal szemben – értsd: érte – viszont elfogadtatható és meggyőző lehet, mert tagjai között az elismert szakemberek mellett (akik körében nem csupán a gyakorló borászokat értem, hanem mindenkit, aki „belefér” Gyürky Antal 1861-esmeghatározásába: „borász: aki bortermeléssel s így szőlőműveléssel is, vagy ki borkezeléssel, szóval ki ezen iparággal irodalmilag vagy gyakorlatilag foglalkozik”), a bor iránt elkötelezett újságírókat, művészeket, közéleti személyiségeket, más szakmák kiemelkedő tudású, bort szerető, értő képviselőit is megtalálhatjuk, tehát (bocsánat a szóismétlésért) a társadalom széles rétegei hitelesen megszólíthatók. Az előzőekből már kiérezhető: az Akadémia egyik legnagyobb és különleges értéke más szervezetekhez viszonyítva éppen a tagság összetételében rejlik. Ezt az értéket kell(ene) az eddigiekhez képest jobban érvényre juttatni.
Elsősorban a bor ismeretének, a bor – és a borfogyasztás kultúrájának terjesztése (figyelem, a kettő nem azonos!), a bor társadalmi elfogadottságának erősítése, mindezek állapotának felmérése, javaslatok kidolgozása a változtatások megindítására – ez lehet véleményem szerint az Akadémia tevékenységének fő területe.
Természetesen magam is látom, hogy ilyen jellegű programok ma is szerepelnek az Akadémia munkájában. Az „Év Bortermelője”, az „Év pincészete” díjak meghirdetése és odaítélése nagyon fontos események, mindkettő egyértelműen a leírt célokat szolgálja. Ugyanebbe a kategóriába sorolom az „Év boros könyve” díjat is. De mindenképpen növelni kell ezek elfogadottságát, jóval szélesebb körben ismertté kell tenni már létüket és persze eredményüket, a nyerteseket! És ne hunyjuk be a szemünket: megjelentek konkurens rendezvények, díjak,pályázatok, amelyek hasonló vagy akár azonos szereplőket és azonos közönséget céloztak meg!
Mit tehetünk? Oda térek vissza, ahonnan elindultam. Magának az Akadémiának az ismertségét, társadalmi beágyazottságát kell erősíteni. Ez folyamatos jelenlétet igényel a „világban”, tehát nem tartom elegendőnek, hogy csupán egy-egy díj átadását kísérje hírverés, ez kevés és hamar felejthető. Kezdeményezően kell fellépni a kormányzat, a társszervezetek irányába. Ilyen lehetőséget látok:
– az Akadémia dolgozza ki a felsőfokú oktatás számára a borismereti – borkultúra tárgy alapelemeit, oktatási blokkjait, amely akár egy – az egyben, akár egy intézmény szándékai szerint általa bővítve bekerül a kredites tárgyak közé (bevezetőként nem kell megijedni az esetleges fizetős megoldástól!);
– az Akadémia kezdeményezzen tárgyalást az Emberi Erőforrások Minisztériumával a tárgy bevezetéséről, amelynek oktatása révén elérhető, hogy felsőfokú végzettségű magyar ember legalább némi borkultúrával rendelkezzen, mikor elhagyja a tanintézményét;
– az Akadémia kezdjen – a program ismeretében – tárgyalást a felsőfokú oktatási intézményekkel a tárgy bevezethetőségére vonatkozóan;
– szoros kapcsolat kiépítése az ágazati szakmai szervezetekkel; – kezdődjenek megbeszélések a Magyar Tudományos Akadémiával, a Magyar Művészeti Akadémiával és a Széchenyi Akadémiával, feltárandó, hogy vannak-e együttműködési területek;
– védnökségek, közreműködés vállalása olyan rendezvényeken, ahol a bor fő – vagy társszereplő;
– a borversenyek dzsungelében logikus és indokolt helyzet kialakítása, javaslat ezek megtárgyalására és önkéntes csatlakozás kezdeményezése a rendezők részére. (Ennek az alapja már rendelkezésre áll.)
Mindezeket nem egyszeri, akció szinten, hanem szisztematikus, mint említettem, bátran több éven át tartó programok mentén tartom megvalósíthatónak. A programokat a Közgyűlésnek kell elfogadnia.
További – véleményem szerint kiaknázható – lehetőség a vidéki jelenlét megteremtése. Nem „fiók akadémiákra” gondolok, hanem egy – egy rendezvény vállaltan szűkebb körű, regionális megszervezésére. Nyilván ez is csak társszervező(k) együttműködésével érhető el, de úgy hiszem, nem utópisztikus álom, ha jó előkészítéssel, megfelelő programmal és szellemi háttérrel közelítünk az ötlethez. Vegyük csak számba, hány „boros” rendezvény van, és biztosak vagyunk abban, hogy ezek mindegyike megfelelő színvonalú?
A következő csacska idea a borklubokkal(nem kis számban működnek!) való kapcsolatfelvétel, a „beépülés” igényével. Talán nem tűnik szerénytelenségnek, ha azt mondom: az Akadémia tagjának jelenléte, közreműködése – pl. előadás, hozzászólás, téma-és borválasztás segítése – csak növelheti az összejövetel színvonalát, szakmaiságát.
Kiemelten fontos, az Akadémia jelen legyen a médiában. Hozzátartozik ehhez a honlap megújítása is, valamint friss hírekkel való feltöltése. A programok szaporodása automatikusan elvezet ide, de addig is helyettesítheti ezt az egyes események utóértékelése, több szerző tollából, a következő események ismétlődő beharangozása.
Ismét felvetem a vállalati tagságintézményének kérdését. Egy jó nevű, ismert szervezetben a tagság megtiszteltetés, egyben kifejezi egy vállalkozás szakmai elköteleződését is. Valószínű, hogy könnyebben lehetne anyagi segítséget is nyerni különböző programok, rendezvények előkészítésére, lebonyolítására. Tudom, hogy ehhez az Alapszabály megváltoztatása is szükséges, de azt is tudom, hogy az alapszabály az eredeti célkitűzések megtartásával, a jogok és kötelezettségek helyes kialakításával módosítható a természetes személy tagok érdekeinek sérelme nélkül.
Ami az Akadémia pénzügyi helyzetének erősítését illeti, úgy vélem nem egy cikk keretében kell ötletelni, bár jelen sorok írójának vannak elképzelései, amelyeket mindenek előtt az Akadémia vezetőivel szükséges egyeztetni. Azt azonban szögezzük le: Az Akadémia közérdekű feladatot lát el, olyan területen, olyan termékkel összefüggésben, amelyet a nemzeti propaganda előszeretettel nevez országimázs alkotó elemnek és amelynek termékei között a hungarikumok egyike, a valóban határainkon túl a magyarságot azonosítani tudó tokaji bor szerepel. Felelősen és hosszútávon gondolkodó kormányzat számára ez azt jelenti, hogy az Akadémia tevékenységének támogatása – legyen az elérhető pályázat vagy célzott, feladathoz rendelt támogatás – indokolt (legalább annyira, mint a Magyar Értéktárba tartozó ulti érdekében nyújtott támogatás…). Az pedig az eddigi eredmények alapján nem kétséges, hogy az Akadémia alkalmas e támogatás fogadására (elnyerésére) és hasznos, átlátható, eredményes felhasználására.
A leírtak akadémikushoz és Akadémián kívüli szakemberekhez, döntéshozókhoz, társ-szervezetekhez egyaránt szólnak. Célom az együttgondolkodás igényének felkeltése, az Akadémia méltó és társadalmilag, szakmailag fontos szerepének megtalálása, stabilizálása az új körülmények között. Ehhez kezdeményező, aktív magatartás szükséges. Javaslataimat nem tekintem vitathatatlannak, sem egyedülieknek. A lényeg: tegyünk a Magyar Bor Akadémia jövőjéért!
