0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 17.

Fiatalítás a Tanszéken

Nyitrainé Sárdy Diána – a hivatalos besorolás szerint – a SZIE Szőlészeti és Borászati Intézet (SZBI) – amelybe a Kerté szettudományi Karon működő Sző-lészeti, valamint az Kertészet tudományi Karon működő Borászati Tanszék tartozik – tavaly évvégén kinevezett Borászati tanszékvezetője. A diákok véleménye pedig, hogy fantasztikus, felkészült, segítőkész tanár, aki nem megbuktatni akar, hanem átadni a tudást, hogy a hallgató megértse és megszeresse amit tanul. Kérdésemre elárulja, szinte véletlenül került a bor közelébe.

Bár a gyökerek Balatonalmádiba nyúlnak vissza, ahol a családi nyaraló kertjében a nagyszülők vezetésével ismerkedett a szőlőművelés, borkészítés hétköznapi fogásaival, de az igazi kötődés a vendéglátóipari főiskolán alakult ki, ahol kereskedelmi szakirányra szerzett felvételt. „Hamar rájöttem, hogy az üzleti élet, a számok világa, a számlák, a költségszámítások, nem nekem valók”- hangsúlyozza a szakember, miként is tudták könnyen átcsábítani a Kertészeti Egyetemre azzal, hogy ott lehet borászatot tanulni. (…)
 

Forrás: