0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

„Én ember vagyok, és tényező”

Szerkesztőségünk azzal a meggyőződéssel bocsátotta útjára a Szent István Egyetem két kutatójának riportjait, hogy az írásokban megszólalók köznapi pontossággal adnak hírt a magyar agrárvilágot érintő kérdésekről, a modernizáció és a polgárosodás rendhagyó útját hajtűkanyarokkal is nehezítő körülményekről. No és mindazokról a tapasztalatokról, melyekre a változatos viszonyokkal számolni tudó sikeres vállalkozók tettek szert, és amelyeknek megismertetetése nem csak indokolt, hanem közérdek is.

Molnár József alföldi ember. Középmagas és szikár, látszik, hogy egész életében dolgozott. Időnként, mikor messzire tekint a nagykátai határba, kisimulnak az arcizmai, tartása keményebb lesz – és szomorúbb is. Nem tagadja, kevesli az időt, amit az égiek a földi halandóknak kiszabtak. Hiszen sok a dolga, csak ő tudja, mennyi mindent kellene még elrendezni. Alulról, paraszti sorból jött ember, saját erőből verekedte ki a maga helyét a mezőgazdaságban és a társadalomban. (…)

Forrás: